Anhur temetkezés

„Az élethez úgy kapcsolódik a halál, mint fényhez az árnyék.”

Az emberi élet legnagyobb igazsága, hogy – bárhol és bármikor éljünk, történelmileg, földrajzilag, bármilyen kultúrában, földrészen, országban, közösségben – egyszer véget ér.

Mindannyiunk élete egyfelé tart, arra a végső nyughelyre, melyet temetőnek hívunk. S bármennyire is igyekszünk életünk során e tényről elfeledkezni, sosem tudhatjuk, mikor következik a végső óra. Az élethez úgy kapcsolódik a halál, mint fényhez az árnyék. Elkerülhetetlen és együtt kell élnünk vele. Szerencsére az emberi természet úgy van megalkotva, hogy ez a tudat nem befolyásolja abban, hogy teljes életet éljen, családban, munkában, közösségben.

Mindannyian halandók vagyunk, ugyanakkor halhatatlanok. Megszülettünk, s minden évvel közelebb kerülünk a végső úthoz. Mégis, halandóságunkban benne van a halhatatlanságunk is. Részesei vagyunk a földnek, amíg élünk addig tetteinkkel, s ha elmegyünk, akkor a szeretteinkben élünk tovább. Az utódokéban, akikben szellemi és fizikai örökségeink megmaradnak, s akik majd továbbadják az Ő utódaiknak. S természetesen tovább élünk minden ember emlékezetében, akivel életünk során találkoztunk.

Sok-sok nehéz percen, órán, napon megyünk keresztül életünk során. Betegségek, válások, munkahelyi gondok, pénzügyi és magánéleti problémák. Ezek közül azonban egy sem végleges, nem megmásíthatatlan. Az csak egy van, a halál, amely a legfájdalmasabb esemény minden hozzátartozó számára. Elveszíteni valakit, akit szeretünk, nehezen feldolgozóható, és hosszú folyamat. S amivel ez a folyamat kezdődik, az a temetés, amikor szembe kell néznünk a megmásíthatatlannal: Ő már nincs közöttünk. Elment. Örökre.

Mi, az ANHUR Kegyeleti Szolgáltató munkatársai mindent megteszünk azért, hogy Önöknek, hozzátartozóknak, segítséget nyújtsunk abban, hogy fájdalmukban, gyászukban levegyük vállukról a temetkezéssel kapcsolatos gondokat.

Bízzanak bennünk, forduljanak hozzánk, mert Önökért vagyunk.

Szolgáltatásaink

Halottszállítás

Halott szállítást belföldön és külföldön egyaránt vállalunk. Az elhunytak szállítása a törvényben előírt módon, a kegyeleti szabályok betartásával történik.

Koporsós temetés

Az alábbi temetkezési helyekre történhet koporsósan temetés:  egyes sírhely,  sírbolt. Bemutatótermeinkben minden igényt kielégítő kínálattal állunk a hozzánk fordulók rendelkezésére.

Urnás temetés

Ma már a hamvasztás elfogadott temetkezési forma, és minden ember szabadon rendelkezhet, hogy melyik temetkezési formát választja.

Társadalmi búcsúztató

Búcsúbeszéd mondóink, személyre szóló, a hozzátartozók kívánsága szerinti beszédet, kívánság szerint verssel kiegészítve, a ravatalnál és a sírnál is mondanak.

Virág, koszorú

Vállaljuk koszorúk, sírcsokrok, koporsófedő díszek, urna díszek elkészítését, illetve azok temetésekre való kiszállítását.

Sírkő, síremlék

Az összes kirendeltségünkön lehetőség van mindennemű síremlékkel kapcsolatos munka megrendelésére. Cégünk országos hírnevű sírköves vállalkozókkal dolgozik.

ANHUR Kegyeleti Szolgáltató Kft.

Az ANHUR temetkezés Tolna megye székhelyén, Szekszárdon, 2010-ben alakult. Cégünk fő tevékenységi körei a temetkezés, halottszállítás, kellékek forgalmazása, azonban ügyfeleinknek minden téren próbálunk segítséget nyújtani a gyász nehéz pillanataiban (újsághirdetés, búcsúztató, ügyintézés, sírfeliratok, koszorú idézetek).

Vegye fel velünk a kapcsolatot!

Készenlét 0-24 h:

+36 30 936 3255

 

Telefon: +36 74 411 912

E-mail: anhurkft@gmail.com

 

Küldjön üzenetet az alábbi űrlap segítségével!

    Elolvastam és elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.